Mindenkinek lehessen annyi gyereke,
amennyit szeretne!
EN

Több ezer gyerek a magasban

46 helyszínen több ezer család vett részt szombaton a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom nagy országos gyerekemelő flashmobján, ahol mindenki egyszerre járt körtáncot és emelte magasba a gyerekeket.

Kis- és nagyvárosokban, falvakban és szinte az összes megyeszékhelyen csatlakoztak a "Gyereket a magasba!" kezdeményezéshez. A legtöbb helyen szabadtéren zajlott a villámcsődület, de volt, ahol a bevásárlóközpont adta a helyszínt. Az akció célja felhívni a figyelmet a családalapításra, a gyerekvállalásra, a családi élet örömeire.

A résztvevők a flashmob alkalmával körtáncot jártak a "Kicsi vagyok én, majd megnövök én" című dalra, majd ezután következett a gyerekemelés. Sok helyen kirakodóvásár, arcfestés, családi programok, ajándékok várták a résztvevőket. Az idei, hagyományosan mindig tavasszal rendezett gyerekemelés mottója "Körülöttünk forog a világ" volt, hiszen a gyermekek számára a szülők, a szülőknek pedig a gyermekük jelenti a világot.

A villámcsődület mögött természetesen sok szervezés és felkészülés áll, óvodák, tánccsoportok, szülői közösségek, baba-mama klubok egyaránt nagyon készültek a június 10-i eseményre a tánc koreográfiájának megtanulásával.


Aftervideo és további helyi tudósítások a lejátszólistában

Idén már hatodik éve, hogy a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom megrendezte a Gyereket a magasba! akciót, amelynek lényege, hogy egyszerre, egy időben országszerte minél több gyereket emeljenek magasba a szülők. A programot ugyanakkor minden évben néhány határon túli településen is megrendezik, így történt most Zentán, Dunaszerdahelyen, Rimaszécsen, Rimaszombaton, Nagyváradon és Csíkszeredában is.

Térkép a rendezvényhez csatlakozott települések listájával:

Kapcsolódó sajtómegjelenések »


NYEREMÉNYJÁTÉK - Ha gyereket emelsz, nyerhetsz!

Ha flashmobról fotót vagy videót is készítesz, és június 20-ig feltöltöd az általad használt online közösségi felületre (a Facebookra vagy az Instagramra) és ellátod a #gyereketamagasba2023 és a #körülöttünkforogavilágflashmob2023 címkével, akkor nyereményjátékban veszel részt.

Nyertesek névsora:

Juhász Ágnes Molnárné Rőfi Renáta Pihenő- az anyabarát kávézó
Pogány-Bagó Petra Györgyiné-Szekeres Csilla Raffai Balázs
jogaszerencs Babarczi Magdolna Hende Gáborné Gabi
HKHK Solti csoport Pont Önkéntes Kis Bocs dodika-6
Lóránt Csilla Nagycsaládosok Újpalotai Egyesülete Csillogó Csimóta
Családsegítő Szarvas Gass-Lengyel Henrietta Iváncsikné Bíró Orsolya Anna
Kovács Gréta Kinga Király Nóra Nánási Zsófia
Vozár Edina Skáfár Katica Nagy Réka
Nép-Fehér Adrienn Zsilinszki-Fodor Mónika Várhelyiné Riffer Marianna
Balasa Mónika CSupa Csoda Óvöda és Mini Böcsőde Zalaapáti  

Mit nyerhetsz?

  • Budakeszi Vadaspark - belépők
  • Nyíregyházi Állatkert (Sóstó) - belépők
  • Debreceni Állatkert és Vidámpark - belépők az Állatkertbe vagy a Vadasparkba
  • Nemzeti Múzeum - belépők
  • Bobo Fun Park Adrenalin+ jegyek
  • Drive-x tesztvezetés
  • Szépművészeti Múzeum - belépők
  • Magyar Állami Operaház - 1 páholy az Olasz nő Algírban című előadásra, fix időpontban.

Játssz velünk! 

A sorsolás időpontja: 2023. június 27., 11 órakor élő videóban.

Támogatóink:

   
 

Együttműködő partnereink:

 

HKHK | 2023.06.12.
(Frissítve: 2023.07.11.)

Előző oldalra »  •  Főoldalra »

Aktualitásaink

Még több

Interaktív

Index

Névmutató a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom sokoldalú tevékenységéről

0-9ABCCsDEFGGyHIJKLMNNyOÖPRSSzTUÜVZ

Videó galéria

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elfogadom az adatvédelmi szabályzatot!